Hansa - Geberit pályázat 2009

A Geberit és a Hansa tavaly közösen hirdetett pályázatot lakberendezőknek "A jövő fürdőszobája" címmel. Célunk volt egyrészt a lakberendezőkkel kicsit szorosabb kapcsolat és kétoldalú kommunikáció kialakítása, másrészt lehetőséget szerettünk volna adni igazán kreatív ötleteknek és jövőbe mutató megoldásoknak.

A feladat egy olyan fürdőszoba megtervezése volt (20 m2 alapterülettel), ahol a Geberit falba rejtett öblítőtartálya és Sigma nyomólapjai, AquaClean higiéniai WC berendezése, és a Hansa csaptelepek külön hangsúlyt kapnak. A kiírásban nagyon kevés fix paramétert adtunk meg azzal a céllal, hogy minél szabadabb teret kaphasson a fantázia és az újszerű megoldások, természetesen a megvalósíthatóság keretein belül.

A pályázás feltétele volt az egész-napos termékismertető előadáson való részvétel, ahol közel 40 lakberendezővel találkoztunk és beszélgettünk műszaki paraméterekről, tervezési lehetőségekről. Az oktatások során derült fény arra, hogy mekkora szükség van a lakberendezők műszaki termékismerettel való ellátására, hiszen e nélkül nem tudnak funkcionálisan jól működő, megvalósítható fürdőszobát tervezni.
Az előadást követően 3 hónap állt rendelkezésére minden pályázónak a pályamunka elkészítésére, melyeket február elején 5 tagú zsűri értékelt. A pályázatokat szakmai oldalról Kővári Judit a Junior Art Művészeti Iskola igazgatója és a LOSZ elnökségi tagja, illetve Krebsz Zsuzsanna -"Az év lakberendezője 2004, 2007" cím tulajdonosa vette górcső alá, mindemellett természetesen a kiírók is megvizsgálták azokat megvalósíthatósági, műszaki szempontból.

A beérkezett 13 tervből külön díjaztuk a számítógépes és külön a kézi rajzos pályázatokat, melyek anonimitását a jelige biztosította.
A számítógépes tervezés első helyezettje Deák Marcsi "Buborék" című pályamunkája lett, míg a második helyen Bodor Éva "Kapszula" jeligéjű munkája végzett. Harmadik helyet az e kategóriában beérkezett pályámunkák alacsony száma miatt nem osztottunk ki.
Nagy meglepetésünkre a tervek zöme kézi-rajzos volt, ennek köszönhetően itt mind a 3 díjat ki tudtuk osztani. Első helyen végzett Szentgyörgyi Ágota és Németh Gábor "Grand-Canyon" pályaműve. A második helyet is ez a lakberendező páros„(www.interior-design.hu) vitte el "Luft-HANSA" jeligéjű munkájával.
Harmadik helyen pedig Székely Csilla „"Vízcsepp"” fantázianevű alkotása végzett.
A díjazottak jutalma egy 2 napos utazás Frankfurtba a Geberit és a Hansa szervezésében, ahol a szanitertechnika legrangosabb kiállítását, az ISH-t tekinthetik meg a legeredményesebb lakberendezők.
Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek a leadott munkákat és reméljük, hogy ez az együttműködés egy hosszú út eleje, mely mindannyiunk számára sok hasznos tudást, örömöt és sikert rejt.

A díjnyertes pályamunkák a képgalériában tekinthetők meg, illetve az alábbi linken:

Stumpf Nóra
Marketing Kommunikáció
Geberit Kft.
www.geberit.hu