Panel - Lakberendezés skandináv stílusban 58 négyzetméteren
szerző: dr. Németh Gábor

Egy korábbi írásomban már bemutattam egy aprócska svéd lakást (Mini garzon - Hófehérben 39nm-en), most annak az otthonnak nagyobb testvérébe pillanthatunk be.

A magyar lakótelepeket ismerve az 58nm igencsak átlagosnak mondható, ám a svéd városokban is megtalálható ez a méret. A nagy különbség az elrendezésben van. A szóban forgó lakás jóval nagyobbnak tűnik, ami egybenyitott tereinek köszönhető. A szintén Linnéstaden városában levő kislakás jellegzetes svédpadlóval burkolt (mi mással is lehetne Svédországban), ami esetünkben széles, fehérre festett parkettaléceket jelent. Ez a hajópadló jellemző az egész lakásra (előszoba-nappali-konyha-háló), kivételt egyedül a fürdőszoba jelent. Ez utóbbi szürke, 10x10 cm-es csempével burkolt, fala pedig ugyanazt a 10x10-es ritmust követő, ám fehér burkolatot kapott. A WC, mosdó, zuhanykabin sterilségét natúr fa és rózsaszín kiegészítők oldják.

A lakásba lépve már az előszobában ügyes (és helykímélő) ötletbe botlunk: az egyik falszakaszt zsebes cipőszekrénnyel látták el (IKEA Trones), amiben minden lábbeli elrejthető, amire hazaérkezéskor (vagy éppen elmenetelkor) szükség lehet. A folyosóról nyílik a már említett fürdőszoba, illetve innen léphetünk be a nappali-konyha loftjába. Az egyterű, amerikai-konyhás szoba tágasabbnak tűnik, mint amekkorát négyzetmétere sejtet. A már korábban bemutatott mini garzonnal szinte teljesen megegyezik a hófehér konyha, ám ide már mosogatógép is jutott, sőt egy óriási side-by-side (amerikai típusú) hűtőszekrény is kényelmesen elfér benne. Étkezőasztal ugyan nincs, de a bárpult elegendő egy fiatal párnak a reggeli/vacsora elfogyasztáshoz (ebédidőben úgyis a munkahelyen vagyunk - nem igaz?), sőt a 4 bárszékre még a vendégeket is fel lehet ültetni. A munkapult lakkozott natúr fa, ami könnyen takarítható, és organikus hangulatot ad.


A nappali is hófehér, ám itt már beköszönnek a színek is. Az előszoba/konyha felé eső fal vörös, virágos tapétával burkolt, széles, fehér dekorléccel szegve. A falon egy-két modernt festmény (amit a kisebb büdzsével rendelkező, bátrabb tulajdonosok akár saját kezűleg is megfesthetnek), illetve fekete/fehér fotó teszi személyessé a teret. A modern minimalista, kissé retrós bútorok nem zsúfolják agyon a szobát (hasonló bútorokat idehaza a BoConcept, IKEA és KARE boltokban kaphatunk).

A hálószoba enteriőrje kissé személyesebb, amit egy nagyitól örökölt szekreter biztosít. Az ágy ugyan puritán, ám ide is befért egy nagy - helykímélően tolóajtós - gardróbszekrény, aminek magasabban lévő polcai egy kis lépcsőn állva érhetők el (a belmagasság 340cm, amit igyekeztek maximálisan kihasználni tárolóhelyekkel). Oldalfalára egészalakos tükröt akasztott a lakberendező, ami az ajtón át benézve megkettőzi a teret, vizuálisan tágítva a garzon méretét. A nyugatra nyíló ablakokon át bőséges fény ömlik be mind a háló, mind a nappali/konyha terébe, erősítve a tisztaság és természetesség érzését.


A lakás egésze nagyon is skandináv, és több apró eleme az IKEA-feelinget idézi, azaz a stílus szerelmeseinek ismerős lehet. De ez nem véletlen! A lakberendezők (Alvhem Mäkleri & Interiör) ismét kitettek magukért, ám az itt látottak nagy része idehaza is megvalósítható.

Szerző:

dr. Németh Gábor
Enteriőr tervező

Tel.: +36/209-411-416
Web: www.interior-design.hu
E-mail: interior-design@freemail.hu

Fotók: Alvhem Mäkleri & Interiör (http://www.alvhemmakleri.se)