Jó kis munka …
Budai Ildikó

Egy lakberendező számára igazi álomfeladat, mikor egy családi ház kialakításával bízzák meg. A tervezés folyamatában bekapcsolódni a munkába mind a lakberendező, mind a Megbízó részére a legideálisabb. Rengeteg módosítástól, esetleg bontástól, újratervezéstől kímélik meg magukat, melyek csak a költségeket és a kivitelezés idejét növelik, néha nem kis bosszúságot okozva.

Budai Ildikó lakberendező egyik kedves munkája a most bemutatásra kerülő családi ház.
Minden szempontból ideális. Átgondolt tervek, jó arányú, világos terek, nem kellett kényszermegoldásokkal leplezni az esetleges hibákat, és nem utolsó sorban nagyon kedves Megbízók.

A tervek elkészültek még az építkezés megkezdése előtt, és bár már tavaszodott, az igazi munkálatok, csak április végén indultak el, a család azonban a Mikulást már új otthonában várta.

Az előkészítés során sok-sok beszélgetés és rajzolás útján közösen alakították ki az új otthon képét. A házaspár nem sok dologban kötötte meg a lakberendező kezét, csupán néhány kérésük volt.
Előző otthonuk nappalijának megjelenése mindannyiuknak tetszett, ezért kérték, hogy új házukba is valami hasonlót tervezzen a szakember. Ragaszkodtak megszokott, kényelmes sötétkék ülőgarnitúrájukhoz és álmukhoz, egy kandallóhoz.
További kívánság volt, hogy az étkező a konyhához közel essen, és a nappalitól se legyen távol, de nem szerettek volna „amerikai-konyhát”.

A földszinti tér kialakítása ennek jegyében történt.

A lakberendező olyan, két oldalról is látható tűzterű sarok-kandallót tervezett a nappaliba, amelynek szépsége nem csupán a társalgóból, de az étkezőből is tökéletesen élvezhető.
A sok dísztárgy és könyv elhelyezésére falfülkeszerűen besüllyesztett , s így a szerkezet részévé tett könyvespolcok készültek, amelyek nem teszik zsúfolttá a nappalit, mégis elegendő tárolóhelyet biztosítanak. Hátfaluk különleges, vöröses-barnás színe tulajdonképpen improvizáció, de telitalálat. A sötétbarna, wengeszínű bútorokkal társítva az élénk, de sötét tónus lüktetően izgalmassá teszi a nagyvonalúan tervezett teret.

A nappali igazi különlegessége mégis a világítása. Nem a falfülkék süllyesztett halogénlámpáira gondolok, bár azok is kellemes élményt nyújtanak, megvilágítva a bennük elhelyezett érdekes tárgyakat, hanem a középső fényre érdemes egy pillantást vetni.
Az álmennyezetben kialakított 1 m X 1 m területet homokfúvott üveglappal fedték le, mögé pedig fénycsöveket rejtettek, így biztosítva megfelelő fényt az esti órákra, nappal pedig különleges hatást kelt, hisz sokan gondolják első pillantásra felülvilágító üvegfödémnek.
Ildikó hiszi és vallja, hogy agyunk rendkívüli módon manipulálható. Színekkel, fényekkel egészen megdöbbentő hatásokat érhetünk el.

A földszinten kapott helyet a minden szükséges eszközzel felszerelt konyha egy kis reggeliző-asztallal kiegészítve és az elmaradhatatlan (konyhával egyenrangú) kamrával – minden általa tervezett otthonban élvezet ide betekinteni, mert legalább olyan gondos helykihasználással és igényességgel készül.
Anyaghasználatában és színeiben természetesen igazodik a konyha az étkező kialakításához.
Érdemes egy pillantást vetni az étkező falfülkéjének üvegpolcaira.
Különleges technikával az 1 cm vastag üveglapokat megcsípkedték és megcsiszolták, így adva nekik nagyon attraktív megjelenést – „rágott-szélű” hatást keltve.

Minden lakberendezőnek vannak „gyengéi”, van akinek több is.
Az egyik : az előszoba – rendkívül fontosnak tartja, hogy a lakásba lépve ne egy halom cipő és kabát fogadja az érkezőt, hanem egy jól megtervezett, sok funkciót ellátó, praktikus előszobabútor, amelybe pakolni is lehet, ülőkéje is van és persze önálló világítása is
Ebbe a házba nagyon jó megérkezni ….

A másik : a burkolatok – kihagyhatatlan számára, hogy a burkolattal (mintázatban, színben vagy formában) lekövesse az építészeti adottságokat vagy a mennyezeten kialakított formákat.
Vétek nem élni a lehetőséggel, hogy ha mód van rá, akkor több fürdőszoba esetén különböző hangulatokat fejezzünk ki, hiszen annyiféle burkolólap közül választhatunk.
Ebben a háromszintes nagy házban nem lehetett ok panaszra.
Készült egy világos, tágas, elegáns fürdőszoba minden jóval felszerelve, sok okosan megtervezett tárolóhellyel és egyedi világítással. A gyerekek kedves, bolondos, zsiráfos fürdőszobát kaptak, a legalsó szinten pedig egy friss harsogó fűzöld és terrakotta színű, épített zuhanykabinos fürdő várja a kikapcsolódni, esetleg sportolni vágyó családtagokat.
Ezen a szinten figyelhető meg talán a legjobban, hogy milyen tökéletes egységet alkot az építészeti tér, a burkolat vonalával, a világítással és a színekkel.

A legfelső szint a család privát területe. Itt kapott helyet a hálószoba meleg, puha színeivel és különleges kör-ablakával, természetesen egy nagy és kényelmes gardróbszobával praktikussá téve, mely a közlekedőből és a fürdőszobából közvetlenül is megközelíthető.
A gyerekek külön szobát kaptak, ki-ki életkorának és „vérmérsékletének” megfelelőt.
Egy kisfiús babaszoba és egy igazi királylány birodalom is készült, kívánság szerint sok rózsaszínnel és baldachinnal.
Igazi gyerekbirodalom a felső szint, ahol külön tanulószobát és játszó-szobát, nappalit is kialakítottak.

A család több, mint két éve lakik már a házban, és az első naptól valóban otthon érzik magukat.
Minden részlet gondosan kidolgozott, és róluk szól, nekik készült. Az együtt-gondolkodás eredménye ez a harmonikus OTTHON, ahova nem csak megérkezni jó, hanem itt élni is.



Lakberendező:
Budai Ildikó
06 20 454 8221