In vino veritas
Terv és szöveg: Krebsz Zsuzsanna Fotó: Berényi János



Ezért került a konyhát az étkezőtől elválasztó falba akvárium, amely az átlátást nem akadályozza, ráadásul az unalmasabb konyhai munkák és az ünnepi étkezések alkalmával egyaránt nyugalmas, üde látványt nyújt a szemlélőnek. Karbantartása sem bonyolult, ugyanis a beépített szekrény nem csak az ünnepi tálalás kellékeit rejti magában, hanem a vízcserélési lehetőséget, a szűrő és levegőztető berendezést is. A nappali ebben a házban mentes a tároló bútoroktól. Hogy nem kicsi alapterülete ellenére mégsem hat barátságtalanul üresnek, az a gondosan kivitelezett, saját megvilágítást kapott függönyöknek, az igényes ülőbútoroknak és az egymáshoz harmonikusan illeszkedő színeknek köszönhető. (És a tolóajtókkal hozzá nyitható télikertnek, amely külön női nappaliként funkcionálhat, amíg a növények el nem foglalják egész területét. Ugyanis itt minden adott ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Napfényből még túlkínálat is van, de a tervezett árnyékolóval majd ez is szabályozhatóvá válik.)
A szobában előforduló színek és a padlóburkoló lap motívumai együtt láthatók az ajtó ólomüveg betétein, illetve megjelennek az általam ide tervezett tiszta gyapjú szőnyegen is. Az emeleten saját lakrésszel rendelkeznek a lányok és az egyetemista nagyfiú, külön-külön saját fürdővel, gardróbbal. Ezek a helyiségek lakóik igényei szerint mind anyaghasználatban, mind színvilágukba eltérnek a ház többi részétől. Megbízóm régi vágya volt, hogy egy angolos hangulatú, könyvekkel bélelt szobában, süppedő bőrfotelben, elvonulva a világtól élvezhesse kubai útjukról hozott kedvenc szivarjait. E tetőtéri helyiség nem rendelkezik ehhez a stílushoz illő adottságokkal, de reményeim szerint a falburkolattal, a függönyökkel és nem utolsó sorban a valóban angol bútorokkal sikerült a kívánt hangulatot megteremtenem.
Sajnos, az ide megálmodott antik vagy legalább régies, állványos földgömböt még nem sikerült fellelnünk, de a szobát nem ezért használják ritkán, hanem, mert a legalsó szinten berendezett borozó legalább ilyen kellemes környezetet teremt a vacsora utáni ejtőzéshez. Itt olykor még háziasszonyunk is rágyújt egy-egy valódi kubai szivarra. A borozó, amely eredendően nagyobb családi és baráti összejövetelek színtere, egyben házi múzeum is. Külső szemlélő számára talán túl sok, talán össze sem illő tárgy található itt. De a gyűjtemény minden darabja, az értékes népművészeti hímzés vagy fafaragvány éppúgy, mint a nagymama nagykendője vagy a hatvanas évek máig működő képes rádiója a háziak szívéhez közel álló saját gyűjtés, ily módon mégis egymással békében megférő darabok.
Házigazdánk szenvedélyes vadász. Bár trófea gyűjteménye a garázs falára száműzetett, az elejtett vadak húsából itt a pincében hagyományos tűzhelyen is elkészíthető a vadlakoma. Hétköznapokon azonban a legjobban kihasznált helyiség a szomszédos fitness „terem”. A testedzést szolgáló berendezéseken kívül egy tévé készülék is került ide, hogy megkönnyítse a monoton, magányos félórákat. A ház itt csoportosuló gépészeti berendezéseit rácsos faajtók takarják, hogy ne borítsák fel a szauna és a szintén fából épített pihenősarok adta barátságos hangulatot. A kivitelezés minden fázisában nem vettem részt, inkább csak az utolsó simításoknál (függönyözés, szőnyegtervezés, képkereteztetés, stb.) voltam jelen, de megbízóim az általam készített terveket olyan következetesen, szinte forgatókönyvként használták a színek, anyagok, bútorok kiválasztásánál, hogy rajtuk kívül én is magaménak érezhetem ezt a házat. S ha a berendezés csak megközelíti a vacsora színvonalát, amellyel megbízóim a közös munka végeztével vendégül láttak, már nem dolgoztam hiába.
Megjelent a Szép Lak 2003. októberi számában.
Krebsz Zsuzsanna




