Egyszemélyes panel pasztellben
Terv és szöveg: Krebsz Zsuzsanna – Fotó: Berényi János

Tíz éve kaptam első komoly lakberendezői megbízásomat, s hozzá mindjárt szabad kezet is a kivitelezéshez. Azóta sok lakás és ház belső kialakítását terveztem meg, de kevés alkalommal élvezhettem úgy megrendelőm feltétlen bizalmát, mint ennél a panel lakásnál.

A tulajdonos elfoglalt, egyedülálló, középkorú hölgy. Kívánságait a következőkben foglalta össze: a lehető legtöbb zárt tároló hely és nyitott könyvespolc kerüljön a lakásba, de ennek ellenére tágas hatást keltsen, mindezt betonvágatás nélkül. Annyit kért még, oldjam meg, hogy étkezés és számítógépes munkája közben leláthasson az utcára. Mivel a lakás a hetedik emeleten található, ez ülőhelyzetben nem volt lehetséges.

Az előző tulajdonos a lakást lelakott, kifosztott állapotban hagyta ott. A mellékelt képeken látható, milyen látvány fogadott, amikor először jártam a helyszínen. A falakon kívül lógó elektromos vezetékek, a szokásos csövek, rosszul záródó ajtók, ablakok, felszedett burkolatok, leszerelt kapcsolók stb. Azzal kezdtük, hogy az összes nyílászárót lecseréltük, (illetve megszüntettük), akárcsak a fűtőtesteket, szanitereket, csaptelepeket. Ez sajnos felemésztette a rendelkezésre álló pénz jelentős részét, viszont semmilyen meglévő berendezési tárgyhoz nem kellett alkalmazkodnom. Megbízóm előző lakásából is csupán néhány dísztárgyat és a könyveit hozta magával, személyes holmijain kívül. Kevés kivételtől eltekintve a berendezés az adott helyre és az adott funkcióhoz méretezve készült. Kis helyiségekben így lehet a legtöbb tároló helyet kialakítani. A falszerűen tapétázott, majd festett vagy tükörrel burkolt felületek jótékonyan „csapják be” térérzetünket, pedig sok tömörfa és fafurnéros felületű bútor is található a lakásban.

Ezt ellensúlyozandó választottam kísérő színnek a kékes, zöldes árnyalatokat. A színválasztásnál a véletlen is kezemre játszott, ugyanis a hölgy ruhatárában megfigyelt (tehát általa kedvelt) ciános árnyalatok a lakásban tértágító szerepet is ellátnak. Ugyanakkor kellemesen harmonizálnak az éger és bükkfa felületekkel. Mint nyáron minden panelben, itt is nagyon meleg van, ezért a főbb helyiségekbe légkondicionáló berendezést is terveztem. Egyenlőre egy került beszerelésre, de minden szükséges helyen kiépíttettem a csatlakozás lehetőségét. Hogy akár három, négy beltéri egység is üzemelhessen egy kültériről, gipszkarton álmennyezet mögé rejtettük a vezetékeket, és a keletkező kondenz vizet is elvezettük.

A belmagasságból csupán 4 cm-t vettünk el, de ez lehetővé tette azt is, hogy süllyesztett, 230 V-os halogéneket használhassunk a kívánt helyeken. A lámpák helyének pontos megtervezésére egyébként is nagy figyelmet fordítottam. Ahogy a kivitelező munkatársak megválasztására is. Összeszokott csapat dolgozott a lakáson, s a beszerzési helyek is kipróbált, pontosan szállító partnereknek bizonyultak. Vannak, akik kétségbe vonják, érdemes-e egy panelbe ennyi energiát és pénzt fektetni. Megbízóm azonban ragaszkodott a jó közlekedésű környékhez, a szép panorámához, és a jó beosztásúnak bizonyuló lakáshoz. Amikor beköltözés előtt a berendezett nappaliban kávézgatva felidéztük az „építkezés” kevésbé felemelő pillanatait, megbízóm annyit mondott: megnyugodni járok ide, s kutyáimnak is ez a nap fénypontja.


Krebsz Zsuzsanna
Megjelent a Szép Lak 2005. januári számban.