2012. január 27. péntek 13:54
Okostelefonokkal, cseteléssel és lájkolásokkal átszőtt XXI.századunk új technikájának hősei azok a fiatal és tehetséges vállalkozók, akik olyan dolgokat szabadítottak a világra, mint a
Twitter, a Facebook, a Google, MySpace és társaik. Nekik köszönhetjük, hogy mobiltelefonunk GPS-ét használva mindenhova pontosan odatalálunk, hogy akár a buszon ülve is olvashatunk e-mailt, vagy játszhatunk online játékokat, hogy bármit amit látunk azonnal lefényképezhetünk és megoszthatunk a világgal, nekik köszönhető, hogy mára zsebünkben lapul az egész internet, hogy mindenről tudunk - de az is, hogy rólunk is mindent tudnak (a GPS minket is követ, a Facebookon visszakereshető, hogy hol-mikor-kinek és főleg: mit mondtunk).
2012. január 20. péntek 08:40
Nem sok lakástulajdonos büszkélkedhet azzal, hogy egy műemlék falai között él. Vendéglátónk számára mégis az a legfontosabb, hogy úgy tudott megújulni Buda turisztikai ütőerén "lüktető" háza, hogy a maga letisztult, egyszerű valójában otthonná vált, ahová minden nap szívesen tér haza.
2010. június 30. szerda 08:33
Több amerikai nagyvárosban jártunk már, de az észak-nyugati régió valahogy eddig kimaradt. Ezt a hiányt igyekszem most pótolni néhány Seattle-i lakásba való betekintéssel.
2010. október 29. péntek 12:13
Egy korábbi írásomban már bemutattam egyet a "Mr.Important Design" Stúdió alkotásaiból (Gitane étterem, San Francisco), és most is az ő munkájuk következik.
2011. szeptember 17. szombat 07:57
2011. december 29. csütörtök 10:34
Avagy: amikor a papától New York egyik legexkluzívabb penthouse-át kapjuk, Central Park-ra néző csodálatos kilátással...
2011. december 5. hétfő 23:31
Megbízóm első otthonául felújítandó ingatlant keresett, amelyre végül a fővárosban egy múltszázad eleji épületben talált rá. A cél egy fiatalos, barátok fogadására is alkalmas, funkcionálisan jól működő lakás kialakítása volt.
2010. január 14. csütörtök 17:11
Csengett a telefon. Felvettem, és egy kedves női hang szólt bele. A kölcsönös bemutatkozások után az első beszélgetés megbízó és leendő lakberendezője között valahogy így zajlott:
Megbízó: Jó napot kívánok... vállalná-e egy 60-70m2-nyi lakás berendezését?
Én: Nem probléma, szívesen megteszem. Rutin munkának tűnik...
Megbízó: Azt csak hiszi, mert a lakás mérete sajnos mindössze 40m2.
Én: Hmm,... (csend) ...Tudja mit? Innentől kezd érdekelni a dolog.
Megbízó: Nos, akkor találkozzunk a "tett színhelyén".
Találkoztunk... és tényleg nem viccelt: a lakás alapterülete összesen 44m2 volt.
2008. október 28. kedd 10:47
A ma embere sokat utazik és szó szerint "világot lát". Nincs ez másként a lakberendezőkkel sem. Ám esetünkben a világlátás egyben szinte szakmai kötelesség is - hiszen amit látunk, haza is hozzuk magunkkal (legalábbis a színek, formák és érzések velünk jönnek).
2005. október 17. hétfő 13:27
Ez a kis lakás sohasem létezett előtte...
2009. november 3. kedd 12:48
Ilyen volt, ilyen lett...
Monika nemcsak a jó környékbe, de a lakásba is egy pillanat alatt beleszeretett. Minden szegletre születtek tervei, egyetlen megoldhatatlannak tűnő gondja volt csupán: két szeparált helyiségre vágyott, a mindössze 36 négyzetméteren...
(Az eredeti publikáció az Otthon 2009.júniusi számában jelent meg.)
2009. november 3. kedd 13:35
45nm-es lakás fiatal párnak...
A Széna tér közelében lévő lakás mindössze negyvenöt négyzetméteres. Minden szükséges funkció megtalálható benne, zsúfoltságnak még sincs nyoma. Kreatív tulajdonosai szokatlan ötleteiket Nyiri Xénia lakberendező segítségével valósították meg.
(Megjelent az Otthon 2006.decemberi számában.)
2011. szeptember 12. hétfő 23:29
2011. szeptember 14. szerda 08:07
http://realestate.yahoo.com/promo/new-heights-of-penthouse-luxury.html
2011. november 18. péntek 11:01
Lapszám: 2011/10, Szöveg és styling: Héjja Izabella, fotó: Kőrösi Péter
2011. szeptember 12. hétfő 20:19
2011. szeptember 12. hétfő 19:55
2011. szeptember 12. hétfő 23:18
Írás a www.amiotthonunk.hu honlapról átvéve...
2011. szeptember 12. hétfő 17:39
Távoli fölrészek lakberendezésébe belesni mindig izgalmas és egzotikus. Szerencsések, akik sokat utaznak, és első kézből szereznek tapasztalatot az ottani színekről, illatokról, hangulatokról. De mit tehet az, aki eddig csak képzeletben járt álmai országában? Nos, hív egy lakberendező párost, és megvalósítja mindezt saját otthonában...
2011. szeptember 12. hétfő 16:51
Rossz szomszédság, török átok, szól a mondás. Itt erről szó nincs, hiszen anya és leánya kapcsolata felhőtlen, ami többek között az "együtt, de mégis külön" lakásmegoldásnak is köszönhető. Ezt a felállást szeretnék majd megismételni valahol máshol is a nagyvilágban.
2010. december 17. péntek 20:46
A Sequoia Nemzeti Parkban található Three Rivers a természet szerelmeseinek, túrázóknak, kalandoroknak, kajakosoknak egyaránt tökéletes pihenést biztosít.
2010. március 14. vasárnap 07:44
Egy balmazújvárosi fiatalember keresett meg minket, azzal a különleges kéréssel, hogy mexikói hangulatot szeretne kialakítani új, budapesti lakásában. Hallotta, hogy mi vagyunk a "specialistái" az amerikai-mexikói stílusban berendezett enteriőröknek, így ránk bízná e feladatot.
Naná, hogy igent mondtunk...
2011. július 23. szombat 11:42
Pierre-André Senizergues a deszkás cipőket és cuccokat forgalmazó Etnies és más egyéb boardos márkák tulajdonosa, aki korábban maga is profi gördeszkás volt megunta jelenlegi otthonát, költözik és új házat terveztet magának.
2011. július 19. kedd 12:35
Mindenki ismeri a Harry Potter filmeket, de vajon hol lakik a főszereplő, Daniel Radcliffe a valóságban?
2011. június 11. szombat 05:11
2011. március 13. vasárnap 07:30
2011. június 2. csütörtök 23:06
2011. január 27. csütörtök 00:07
Ahány elnök, annyi Ovális iroda - tartja a híres amerikai mondás. Érthető okokból egyik elnök a másik stílusába nem fészkeli be magát a Fehér Házban. Megszületett hát Obama elnök személyre szabott dolgozószobája is. A korábbi hagyományoktól valamennyire elrugaszkodva, nem a Firstlady keze van a dologban, ezúttal egy kaliforniai lakberendező tervezte az Ovális szoba belsőjét, természetesen nagy médiajelenlét kíséretében. Az első reagálások szerint túl barna, túl uncsi, túl lapos.
2011. május 11. szerda 21:05
Mint azt a közelmúltban számos társasági magazin és napilap is megírta, az amerikai színésznő (és többek szerint Halász Judit amerikai reinkarnációja) nemrég lakást vásárolt New York-ban, Manhattan egyik art deco stílusú házában. Kukkantsunk be az újonnan megvásárolt ingatlanba mi is.
2011. január 29. szombat 15:06
2010. november 22. hétfő 20:32
2010. október 16. szombat 21:39
Andrés Remy stúdiója tervezte a most bemutatott Devoto House névre keresztelt épületet.
2011. március 11. péntek 08:22
2010. október 16. szombat 23:26
A modern vonalvezetésű házairól ismert Los Angeles-I tervező/építész, Steve Hermann nemrég fejezte be legújabb művét a kaliforniai Montecito városában.
Az egyik fő művének tartja e házat, melyet nemesen csak a "Glass Pavilion" néven emlegetnek az ingatlan szakmában jártasak.
2011. január 29. szombat 15:14
"Mikor lett a parketta műalkotás? - vagy lemaradtunk valamiről?" kérdezi weboldalán a Harper & Sandilands már a címlapon. E kérdést megválaszolandó publikálták fotóikat az ausztráliai Yarra House enteriőrjeiről...
2011. január 29. szombat 14:53
2011. január 29. szombat 13:06
2010. május 28. péntek 12:36
A bemutatott ház egy Hong Kong-i halászfalu közelében, a sziget délkeleti sarkában található, és maximálisan kihasználja a csodás panoráma kínálta lehetőségeket.
Óriási üvegfelületei révén mindenhonnan pazar kilátás nyílik a tengerre, és az alant elterülő domboldalra. Erős horizontális tagozódás jellemzi az épületet, mely a teraszon és a trópusi klímájú kertben is folytatódik.
2011. január 29. szombat 13:53
2011. március 7. hétfő 00:11
Fényes fehér szekrények kevés feketével és sok üveggel. Ezek voltak a beszerzett hozzávalók a Marina parti otthonteremtéshez, amikor megbízóimmal először találkoztam. S bár az akkor már meglévő berendezési tárgyak mind a lakás részét képezik, áthangoltuk hasonlóan elegáns, de melegebb tartományba tartozó színvilágúra. Az alapot ehhez barnák és bézsek szolgáltatják, de fontos szerep jutott a lilának, a zöldnek és egy ezüstös, bronzos árnyalatnak is.
2011. február 25. péntek 23:54
2011. január 29. szombat 14:17
2010. január 14. csütörtök 17:03
Egy frissen épült, zuglói, többlakásos társasházban található lakásba álmodott egy mindent tudó konyhát tulajdonosa, egy nagymama. Az álom megvalósításához már csak egy jó lakberendezőre volt szüksége.
2011. január 16. vasárnap 10:29
2011. január 4. kedd 17:41
A sztároknak is lakniuk kell valahol. Madonna például itt él amikor New Yorkban tartózkodik. Nézzünk be a falak mögé, és lessük meg Madonna Manhattan-i luxuslakását...
2009. október 22. csütörtök 23:00
Elent a "pop királya" és vele együtt eltűnt a híres Neverlan Ranch is. Ám búcsúzóul még betekinthetünk az enteriőrökbe...
2010. július 25. vasárnap 18:58
A közismert amerikai színésznő, Eva Longoria és férje, a profi kosárlabdás Tony Parker beadták derekukat, és meghirdették házukat. Az ingatlan a texas-i San Antonio városában található, és 895.000 dollár lista áron tűnt fel a "real estate" piacon.
2009. november 15. vasárnap 19:20
Elton John, a híres pop sztár és partnere, David Furnish igen elegáns lakást rendezett be a Los Angeles-re néző Hollywood-i domboldalon. Ebbe a lakásba, melynek lakberendezője Martyn Lawrence-Bullard, nyerhetünk most betekintést...
2009. február 12. csütörtök 12:11
A Senosiain Arquitectos Nautilus háza az organikus építészet egyik gyöngyszeme.
Helyszín: Nautilus House, Naucalpan, Mexico
Az épület értéke potom 0,16millió Euro...(www.arquitecturaorganica.com)
2010. október 17. vasárnap 10:54
Ebben a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján épült házban lévő, 185 négyzetmétres lakásban elleshetjük, hogyan lehet a régit a modernnel keverve, egységes és lakható enteriőrt alkotni.
2011. február 12. szombat 09:36
2010. november 22. hétfő 21:06
2010. november 5. péntek 17:04
Gyakran látjuk luxus jachtokon, vagy magán repülőkön, hogy a rendelkezésre álló csekély területet maximálisan kihasználják...
2010. november 21. vasárnap 08:41
Bár Marilyn Monroe már évtizedek óta nincs köztük, szelleme azonban velünk van.
2010. július 29. csütörtök 09:29
A 2010 májusában elhunyt amerikai színész,
Dennis Hopper kaliforniai Venice Beach-en lévő otthonába látogatunk most el. A méretes ház több mint 100 éve épült, és jelenleg eladó 6.245 millió dollárért.
2010. október 16. szombat 22:39
A 2010-es őszi BNV Trend-szigete megmutatta, milyen szép (és hatásos) párosítás a sárga és a szürke...
2010. október 13. szerda 10:03
A neves designer, John Barman felfrissítette Miami Beach-i otthonát. Az élénk színek és a hetvenes éveket idéző enteriőrök teljesen új stílust adtak a lakásnak.
2010. október 13. szerda 10:49
Az amerikai
Robert Mills Architects műve a most bemutatásra kerülő ház, melyet az elhelyezkedése (és lakcíme) alapján csak egyszerűen
Verdant Avenue House-nak neveztek el.
2010. június 30. szerda 08:16
Egy New York-ban a Shelter szigeten található, 1904-ben épült
Farm House-t újítottak fel a Schappacher White LTD vezetésével. A ház enteriőrjét zömében a fekete-fehér színek párosítása uralja. A padló természetes fából készült, és a fa számos bútorban is visszaköszön.
2010. július 29. csütörtök 17:30
Azt ígértem, hogy nem írok Alvhem Mäkleri & Interiör-ről, de azt nem, hogy nem írok a skandináv lakberendezésről. Úgyhogy, meg is teszem, már csak a legújabb trend, a "NEW-COUNTRY" stílus kapcsán is...
2009. május 30. szombat 21:01
A most bemutatott modern házat a skandináv kortárs építészet szellemében tervezték, és mivel a külsőnek összhangban kell lennie a belsővel, az enteriőrtervező is követte e skandináv hagyományokat...
2010. június 29. kedd 22:05
Már háromszor írtam a svéd Alvhem Mäkleri & Interiör lakberendező csapat munkáiról és bemutattam néhány általuk berendezett lakást. (Mini garzon - Hófehérben 39nm-en,Panel - Skandináv stílusban 58 négyzetméteren, Skandináv egyszerűség) Most is ők következnek. (És ígérem utoljára, de legalábbis nagyon sokáig nem írok róluk!)
2010. június 29. kedd 18:51
Korábban már bemutattam egy párat a svéd Alvhem Mäkleri & Interiör lakberendező csapat munkáiból. (Mini garzon - Hófehérben 39nm-en,Panel - Skandináv stílusban 58 négyzetméteren) Most is ők következnek.
2010. június 29. kedd 18:49
Egy korábbi írásomban már bemutattam egy aprócska svéd lakást (Mini garzon - Hófehérben 39nm-en), most annak az otthonnak nagyobb testvérébe pillanthatunk be.
2010. június 29. kedd 18:44
Kis lakások nem csak Magyarországon vannak. Jól példázza ezt a most bemutatandó svéd apartman.
2010. június 30. szerda 08:03
Amerikai léptékkel igen kis telken épült fel a 007-es névre elnevezett ház. Az épületet az amerikai Rob Paulus Architects tervezte egy a 30-as éveiben levő szingli fiatalembernek.
2010. június 23. szerda 19:04
Ausztrál építészek álmodták meg ezt a különleges épületet, ami minden extravaganciája ellenére tökéletesen illeszkedik az erdei tájba.
2010. június 26. szombat 09:01
Vannak szerencsések, akiknek kertjében nem csak egy úszómedence fér el, de kicsiny kerti házikó is - egy ilyen esettről írok most.
2010. július 11. vasárnap 13:54
Vannak szerencsés emberek, akik életük során több helyen és több különféle stílusú lakában lakhatnak. A sztárok és hírességek ebbe a csoportba tartoznak. Ma is egy ilyen nemzetközileg ismert és elismert művész lakásaiba pillanthatunk be.
2010. június 10. csütörtök 19:24
Gyermekszínészként kezde (Britney Spear-szel és Justin Timberlake-kel egy műsorban), majd - minő párhuzam - ugyanezen két énekessel egy időben futott be. Bárhogy is volt Christina mára már világsztár, és évek óta az. Ennyi pénzzel már a legszebb házat és a legtökéletesebb lakberendezést is megveheti. De alkothat olyan enteriőrt is, ami saját magához a legjobban illik...
2010. június 23. szerda 00:29
Nem rég mutattam be a neves pop énekesnő, Christina Aguilera és férje Jordan Bratman Beverly Hills-i lakását, melyet Ozzy Osbourne, a kemény fémzene koronázatlan királyától vásárolt ingatlanban alakítottak ki. Most arról a házról írok, melyben Christina és férje előtte lakott.
2010. május 24. hétfő 09:27
Ismét a lakberendezés mekkájába, az USA-ba látogatunk, hogy bepillantsunk egy újabb csodálatos enteriőrbe. A szóban forgó otthon a New York állami Sagaponack városában található, és a
"Brown/Saide Residence" névre keresztelték tulajdonosairól. A ház belsejének megtervezéséért és a lakberendezésért a
BNOdesign felelős...
2010. május 16. vasárnap 17:12
Mindig izgalmas, amikor híres divattervezők lakásába pillanthatunk be.
2010. május 28. péntek 12:22
Londonban, a Lordship Parkban található ez a régi, viktoriánus stílusban épült ház. A négy emeletes épület külseje teljesen eltér attól, amit az egyik első emeleti lakásban tapasztalhatunk. Az ugyanis a 60-as évekre jellemző - mára már retróssá szelidült - futurisztikus stílusban lett berendezve.
2010. május 28. péntek 12:10
Velence, de se nem a magyar, se nem az európai olasz Velencénk, hanem az amerikaiaké - Kaliforniából.
2010. június 10. csütörtök 15:48
A LOSZ honlapján az elmúlt időben megjelent egy pár a "Homestaging"-ről szóló cikk és beszámoló. A homestaging arról szól, hogy eladhatóbb legyen egy ingatlan, illetve gyorsabban találjon magának új gazdát. Mint annyi más reklám- és marketing fogás, a homestaging - vagyis a lakástuning - is Amerikában született (hol máshol) és onnan jött át hozzánk. Ha pedig ők már közel 40 éve művelik, akkor érdemes megnéznünk, mire jutottak vele, és hogyan csinálják odaát.
2010. június 6. vasárnap 12:10
A bemutatott lakás Lengyelországban, Varsóban található. Mérete igen kicsi, mindössze 21,5nm. A lakberendezés Jakub Szczesny (Centrala Design) műve, aki játékos, ám praktikus trükkökkel tette lakhatóvá a pöttöm garzont - csupa olyasmivel, amit mi magyarok is elleshetünk...
2010. június 5. szombat 17:34
A Miel Arquitectos felújított egy lakást egy XIX. századi épületben Barszelóna Ensanche kerületében. A szóban forgó, Sant Pere 47. szám alatti apartman valaha egy tipikus tizenkilencedik századi lakás volt, a maga számos szeparált szobájával, folyosóival. Ennek átépítése tehát feltétlenül szükséges volt...
2010. április 30. péntek 13:14
Ha az ember egy híres zenész, feltételezhető, hogy tehetsége van a művészetek más ágai iránt is. Nincs ez másként Lenny Kravitz-zal, az ismert gitáros/énekes rock sztárral sem...
2010. május 16. vasárnap 17:35
A
DuPont cég
Corian nevű termékéből készült anyagok a műanyagok legkeményebb felszínű tárgyai közé tartoznak. Nem csak kemény, de kopásálló és hosszútávon is igen megbízható dolgokról van szó, nem csoda hát ha a lakberendezés is felfedezte, és egyre több dolog készül e időtálló anyagból. Kerti bútorokról és konyhapult felszínekről már beszámoltunk - most bemutanánk valami egészen mást...
2010. május 9. vasárnap 14:14
A minap egy kedves ismerősömtől kör e-mailt kaptam. Általában nem szoktam kibontani az ehhez hasonló sokmegabájtos powerpoint fájlokat, de itt mégis kivételt tettem. És nem is bántam meg. Sőt a képeket most megosztom mindenkivel.
2010. május 7. péntek 18:51
A "La Gorge Estate" 1926-ban épült, eredetileg Carl Fisher számára, majd nem rég esett át egy komplett renováláson, melynek végeredménye egy teljes más, modern otthonná vált. A renoválás vezetője a floridai Touzet Studio volt.
2010. április 28. szerda 16:55
Maga a "gitane" szó cigányt jelent, eredete még e
gyiptomra utal, és hasonló hangzású a spanyol (Gitano), illetve francia nyelvben (Gitan), de még az angolban is (Gypsy). Azon messziről jött nomádokat nevezték így valamikor, akik elég egzotikusak voltak ahhoz, hogy egyértelműen behatárolható legyen honnan is jöttek. A cigányság itt abban a szabadelvűségben, kulturális összetettségben jelenik meg, amit a nyugati ember számára a cowboy-okkal rokon "öntörvényűségben" és misztikumban nyilvánul meg.
2010. április 26. hétfő 11:34
A Karib-tenger kalózának hajóján nyaralhatunk tizedmagunkkal (plusz a 8 fős személyzettel) a Földközi-tengeren, feltéve ha e különleges vakációra van 130 ezer dollárunk (azaz 26 millió forintunk)...
2010. április 22. csütörtök 17:03
A minap a kezembe került az egyik hazai lakberendező magazin, melynek címlapján ismerős fotót véltem felfedezni. Gyorsan bele is lapoztam és meglepetéssel olvastam, hogy - a cikkíró szerint - egy "mindössze 80m2-es lakásról" van szó, "aminek tulajdonosai egy világvárosi enteriőrre vágytak". (idézet a magazinból)
Hohó, de hisz ez a Crosby Streets Hotel New York-ból (79 Crosby Street, New York, NY 10012, honlap:
www.firmdale.com/index.php?page_id=31 )! Ha viszont a híres hotelről van szó (és nem egy magánlakásról), akkor kukkantsunk csak be a szobákba és a lakosztályba kicsit részletesebben. Nézzük, mi is a valóság...
2010. március 13. szombat 10:12
Az amerikai Naco Polo enteriőr tervező alkotása ez a fekete-fehér, ám mégis "színes" rezidencia. A lakberendezők már rég tudják az egyszerűség, a harmónia titkát...
2010. április 21. szerda 10:17
Bemutatok egy lakást, ami a Market Street-en található, San Francisco belvárosában. Szerencsés lokációja lévén (sarok épület) csodálatos kilátással bír az alant nyüzsgő városra. Az amerikai Joel Sanders kapta a megbizatást, hogy a két emeletnyi lakásból egyet alkosson, így születhetett meg a képeken látható duplex.
2010. március 13. szombat 10:35
Szörfözgettem a neten ismét, és nézegettem (ábrándoztam) mi mindent tudnak megvalósítni amerikai kollégáink, az ottani lakberendezők.
Így bukkantam a "WEST CHIN INTERIORS" nevű New York-i cég honlapjára. Aztán rádöbbentem, hiszen ezt mi is tudjuk.
Na jó, talán a budapesti lakások négyzetméterben nem akkorák, mint a New York City-ben találhatók, de azért a stílus "hazahozható", hiszen a nagyvárosi lét hasonló követelményeket teremt a XXI.századi lakások tervezőinek...
2010. március 28. vasárnap 12:07
A most bemutatandó - Romolo Stanco tulajdonában lévő -, 123 m2-es loft-lakás olaszhonban, a Piacenza ház legfelső színtjén található. Már a földszin is impozáns (legalábbis budapesti panel lakásokhoz mérten) a maga 81 m2-ével, az emeleti részen egy 42 m2-es területet sikerült kialakítani és lakhatóvá tenni.
2010. március 19. péntek 09:49
Egy jó példa arra, mit is lehet kihozni egy minimális alapterületű ingatlaból, ha képzett és hozzáértő lakberendezőt fogad az ember...
2010. április 8. csütörtök 10:37
Az új, saját lakás álma már elérhető közelségbe került, de a beköltözésre bizony még várni kell. A köztes időt albérletben lakva tölti el az a fiatal pár, akiknek előbb ebben a lakásban kellett berendezkedniük, s csak aztán gondolhatják majd át, hogy milyen legyen majd a vágyott családi fészek.
2010. február 25. csütörtök 08:11
Szörfölgettem a minap az interneten és találtam egy fényképet egy zöld konyháról. Rácsodálkoztam, mert valahogy olyan ismerősnek tűnt. Honnan ismerhetem, hol láthattam már ezt a konyhát. Megvan! Hát én terveztem...
2009. november 15. vasárnap 17:51
Építész: Mikó László / Fotó: Berényi János
Két évvel ezelőtt vásárolták meg a tulajdonosok a balatoni telket, a rajta álló csaknem nyolcvan éve épülettel együtt. A nem mindennapi adottságokkal rendelkező panorámás telekre a tájegységre jellemző jegyeket magán viselő, de korszerű épületet tervezett az építész.
2010. április 1. csütörtök 18:41
Egy építkezés igen sokféle lehet. Vannak, akiknél a legfontosabb szempont a gyorsaság, mások a jutányos árakat tartják szem előtt, és olyanok is akadnak, akik egy életre szóló, időtálló és minden porcikájában tökéletes otthon megteremtésére törekszenek - akárcsak vendéglátóink.
2005. október 5. szerda 14:33
Napjainkban egyre többen döntenek úgy, hogy kiköltöznek Budapestről. Vendéglátónk, Komár László is a városelhagyók közé tartozik. Közel egy évtizede annak, hogy a kertváros nyugalmát választotta. Döntésének okáról és család-járól mesélt találkozásunk
alkalmából.
2010. január 14. csütörtök 16:52
Egy frissen épült, többlakásos, zuglói társasház egyik garzonlakásban jártunk, ahol egy tengerparti hangulatot megidéző mini fürdőszobát kaptunk lencsevégre.
2009. november 30. hétfő 23:09
Karim Rashid az ismert amerikai tervező a New Yorkból alig egy órányi utazással elérhető Croton-on-Hudson bukolikus vidékén rendezte be hétvégi házát, ami bemutatóteremként is szolgálhatna a saját meghatározása szerint "érzéki minimalista" stílust képviselő munkáinak.
2005. október 5. szerda 13:27
Az Operaház hajdani balerinájának budai háza már kívülről is olyan "balerinás". Ahogy a bejárati utak együtt indulnak, majd különválnak - mintha koreográfus tervezte volna, körülötte a cserjék, fák, bokrok pedig mintha táncra akarnának perdülni.
2009. október 18. vasárnap 22:49
Ha az ember legjobb barátja történetesen lakberendező, akkor logikus választásnak tűnik, hogy felkérje cimboráját: segítsen megtervezni új otthonát.
Ha a lakberendező legjobb barátja történetesen házat épit, akkor nem meglepő, hogy senki nem ismeri agglegény haverja életmódját, szokásait és rigolyáit úgy, mint ő.
Zoltán és Gábor két évtizede barátok.
A végeredmény?
Nem kétséges: Egy otthon, mely "férfiasan tökéletes"!
2009. november 3. kedd 13:07
Kék és ezüst
Kék legyen! - ez kifejezett és határozott kívánsága volt a fiatal tulajdonosnak. Minél kékebb, annál jobb! Barnáról hallani sem akart. De - férfiízlésről lévén szó - máskülönben csakis markáns, pasis árnyalatok kerülhettek szóba. Nem okozott hát komoly fejtörést a tervezéssel megbízott lakberendezőnek a színvilág...
(Az eredeti cikk az OTTHON 2008.januári számában jelent meg.)
2006. április 25. kedd 15:53
Egy lakberendező életében adódnak olyan megbízások is, amikor a terek funkcionális elosztása már megtörtént, a burkolatok sorsa is eldőlt - kiválasztották és le is rakták ...
2006. március 6. hétfő 11:56
Egy kiadásra szánt lakás berendezésének megtervezése speciális feladatot jelent a lakberendező számára. Ebben az esetben ugyan nem kell igazodni a lakók személyiségéhez, viszont figyelembe kell venni egyéb sajátos szempontokat. Ilyen például a színhasználat visszafogottsága, a bútorok praktikussága és tartóssága.
2007. november 12. hétfő 14:25
Minimál, gyarmati, polgári és rusztikus. Eltérő stílusjegyek, össze nem illő formák és anyagok alkotnak egységes harmóniát a most bemutatásra kerülő lakásban. Ami összeköti és egységbe rendezi ezt a sokféleséget, az a ház asszonyának hasonlóan összetett érdeklődési köre. Intenzív, impulzív, energikus személyisége, átlagon felüli kreativitása, mellyel az anyagokat és színeket kezeli, és amellyel sokszor a megváltoztathatatlanul jelen lévő adottságokat képes "eltüntetni", vagy éppen kiemelve vonzóvá alakítani.
2005. június 9. csütörtök 16:31
Épült, készült egy több szintes, több lakásos társasház...
Már álltak a falak, a tetőszerkezetet készítették, amikor a tulajdonos úgy határozott, hogy a teljes tetőtéri szintet saját részére alakítja ki.
2004. augusztus 30. hétfő 15:31
Nincsenek véletlenek - véli vendéglátónk, és története alapján hihetünk is neki. Vadonatúj, szerkezetkész lakását ugyanis hét hónapon keresztül alakította át, amíg lakhatóvá nem vált. A problémák mindig újakat hoztak magukkal, sokszor szinte szó szerint könyörgött az építtetőnek, hogy visszacsinálhassa a vásárlást. A rengeteg kompromisszum árán elkészült lakásban másfél éve él családjával, és azóta úgy érzi, semmi pénzért nem költözne el innen.
2004. november 26. péntek 15:50
Nagyon sok érdeklődő telefont kaptunk, kedves olvasóinktól a lakberendezés kérdéseivel kapcsolatban. Ezért szerkesztőségünk úgy döntött, hogy elindítunk egy rovatot. Kapott vázlat alapján, egy belső tér lakberendezése kétféle változatban készült el.
2005. április 12. kedd 18:12
Hölgy olvasónk először csak pici fürdőszobája felújításához kérte segítségemet. A szokásos panel fürdőbe egy kutya mosó helyet szeretett volna kialakítani. Mivel a kádhoz és természetesen a mosdóhoz is ragaszkodott, a mosógépet száműzni kellett ebből a helyiségből, és annak helyére terveztem egy külön zuhanyzós csapteleppel ellátott, mozaikkal burkolt medencét. Miután ez az átalakítás megnyerte olvasónk tetszését, megbízott „újonnan” vásárolt lakása teljes lakberendezési tervének elkészítésével.
2005. május 26. csütörtök 12:26
A Levél : Fiatal házasok vagyunk és leendő új otthonunk kialakításában kérjük segítségüket.
Lapjukban sok jó ötletet, érdekes megoldást találtunk eddig is, most azonban, hogy egy új lakást formálhatunk saját képünkre otthonná, elbizonytalanodtunk.
Nem tudom biztosan megítélni, hogy az eredeti alaprajz valóban megfelel-e a mi igényeinknek. Tágas, világos, áttekinthető tereket szeretnénk.
2005. május 24. kedd 00:25
Kérdés: Néhány hónapja vásároltam egy új építésű társasházi lakást, de egyenlőre nem sikerült berendeznem, ezért még nem is költöztem be. Az előszoba, a konyha és a fürdőszoba készen van, ezeken nem is akarok változtatni, de a hálószoba és a nappali berendezéséhez szükségem lenne ötleteikre.
2005. június 28. kedd 16:46
Fiatal, még gyermektelen házaspár vagyunk. Az egyik budai kerületben építtetjük családi házunkat, amelybe ősszel szeretnénk beköltözni. A munkálatok jól haladnak, így lassan sor kerül a festésre, burkolásra, ezért még előtte szeretnénk segítségüket kérni a nappali és a hálószoba berendezéséhez.
2005. július 7. csütörtök 10:39
Állítólag minden kezdet nehéz. S hogy ez a megállapítás a lakberendezésre éppúgy igaz, mint az élet más területeire, arról házigazdáink tudnának igazán sokat mesélni. Ennek a Pest környéki családi háznak a belső kialakítása, megtervezése ugyanis nem indult valami könnyen.
2005. október 5. szerda 13:14
Magyarországon még a legkisebb faluban is tudják, kicsoda Halász Judit színművésznő. A felnőttek a színpadi és filmszerepeiből, a gyerekek a dalairól ismerik. Hogy az otthon fogalma annak mely szegletét jelenti, erről vall sajátosan kedves hangján.
2005. november 30. szerda 16:34
Tudományosan bizonyított tény, hogy az ember környezete hatást gyakorol közérzetére, hangulatára. Lakberendezőként gyakran találkozom azzal a kéréssel, hogy a megrendelő barátságos, hangulatos, kellemes otthont szeretne. Amikor rákérdezek, hogy milyen anyagokat látna szívesen a környezetében, kivétel nélkül az a válasz, hogy természeteset.
2005. október 5. szerda 14:25
Budapest - Palánta utca, itt kezdődött a vándorélet. New York Upper East Side, ide húzott a szerelem. Los Angeles – Beverly Hills, ide kényszerített a munka. Srí Lanka – Kandy Tallin – Kadriork Park, újabb szerelem és világmegváltó tervek otthona. Los Angeles – Laurel Canyon, átmeneti állomás csupán. Párizs – Avenue Pierre Premierre du Serbie, és Róma – Via Margutta, a romantikus életszakasz megvalósulási terepe. Budapest – végállomás?
2005. október 5. szerda 14:18
Igazi álomfeladat a lakberendező számára, ha szabad kezet kap egy munkában. Nem hiába vetette magát olyan lelkesen új feladatába Budai Ildikó sem, amikor e háromszintes házat keze alá vette. Az együttgondolkodás eredményeképp született meg ez a színekben gazdag, egyedi enteriőr, amelyből a lakók jó ideig nem vágyódnak sehová.
2005. október 5. szerda 14:06
Mindketten sikeres musicalszínészek, keresztül kasul énekeltek már Európa zenés színházaiban. Aztán a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház annyi feladattal látta el őket, hogy mégiscsak idehaza kötöttek ki. Ehhez nem mellékesen az is hozzájárult, hogy 15 hónappal ezelőtt megszületett Zsombor, akinek nyugodt otthonra volt szüksége, így a házaspár egy pest megyei településen felépített egy szép házat is.
2005. október 5. szerda 13:48
Az Athén melletti Voulában álló házat tulajdonosa, Lammis Shawwa alakította egyedivé. A hölgy eredetileg palesztin származású lakberendező, és ezt az otthont családi nyaralónak vásárolta meg londoni lakásuk mellé.
2005. március 30. szerda 13:00
Amikor a most bemutatásra kerülő ház berendezési tervének elkészítésére felkértek, olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a ház még papíron is csak félig létezett. A berendezésnek így csak a főfalak szabtak határt, minden más alkalmazkodhatott hozzá, mint kabát a gombhoz.
2005. április 18. hétfő 10:46
Hosszabb vagy rövidebb keresgélés után, de egyszer biztosan mindenki rátalál álmai otthonára. Van úgy, hogy első látásra tudni lehet : „Ez az !” , de olyan is van, hogy segítség kell ahhoz, hogy egy lakást, házat a saját elképzeléseinknek megfelelőre formáljunk.
2005. április 18. hétfő 14:27
Megbízóim kedvenc színe a zöldeskék, ezenkívül szeretik a rozsdamentes acél és az üvegfelületek látványát. Én viszont leginkább olyan lakások berendezését alakítom szívesen, ahová belépve barátságos, otthonos légkör fogad. Ennél a megbízásnál tehát az volt a legnagyobb feladat számomra, hogy egyensúlyt teremtsek a kétféle elképzelés között, és úgy alakítsam ki a ház belsejét, hogy ott megbízóim maradéktalanul jól érezzék magukat.
2005. április 19. kedd 22:12
Nem minden építészeti szabály „kőbe vésett” és megváltoztathatatlan. Egy olyan lakást mutatunk be, ahol több helyen merőben új és merész formákat, színeket és anyagokat használtak.
2005. március 18. péntek 11:30
Egy lakberendező számára igazi álomfeladat, mikor egy családi ház kialakításával bízzák meg.
A tervezés folyamatában bekapcsolódni a munkába mind a lakberendező, mind a Megbízó részére a legideálisabb. Rengeteg módosítástól, esetleg bontástól, újratervezéstől kímélik meg magukat, melyek csak a költségeket és a kivitelezés idejét növelik, néha nem kis bosszúságot okozva.
2005. augusztus 16. kedd 17:00
Vendéglátóink Budapest egyik külső kerületének csöndes mellékutcájában örökölték meg ezt a csaknem nyolcvan éves házat. Esetükben szó szerint érthető, otthonuk felújításkor a kályhától indultak el.
2005. augusztus 5. péntek 12:23
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer ( VAN! ) egy régi barátság. Több évtizedes, olyan igazi gyerekkori. Ennek a kedves barátnőmnek a még kedvesebb szülei húsz éve építettek egy házat egy kis faluban „saját kezűleg”, ahogy az akkoriban megszokott volt. Felnőttünk, szakmát váltottunk, de barátnőmék lakhelyváltás helyett inkább lakásátalakításba fogtak. Ekkor változott meg az én szerepem is ebben a történetben. Barátnőből előléptem LAKBERENDEZŐVÉ . . .
2005. július 12. kedd 12:40
Olykor a változás kifejezetten jót tesz az ember életében, bár ez az adott pillanatban nem mindig tűnik azonnal magától értetődőnek. Talán vendéglátónk, a fiatal, csinos és sikeres üzletasszony sem sejtette még válásakor, hogy új élete mennyi kellemes meglepetést tartogat.
2005. július 7. csütörtök 11:17
Ha valaki egyedül költözik egy új lakásba, a lakberendezőjének tervezéskor viszonylag egyszerű dolga van, hiszen egyfajta ízlést kell szem előtt tartania. Ám, ha már két vagy – egy család esetében – még több emberhez kell alkalmazkodni, nos, akkor bizony szükség van némi diplomáciai érzékre, és persze több kompromisszumkészségre is.
2005. július 1. péntek 15:10
Különösen jót tesz egy munkakapcsolatnak, ha – mint jelen esetben is – a megbízó és a lakberendezô egyben jó barátok is. A régi ismeretség új ötletekre, megoldásokra is serkenti a szakembert.
2005. június 28. kedd 16:02
Vendéglátóim nagyon szép helyen laktak. Tágas, kényelmes, csinosan berendezett lakás, jó környéken. Aztán megláttak egy hirdetést és Andrea azt mondta: „Itt szeretnék lakni."
2005. június 3. péntek 10:40
A most bemutatásra kerülő kis lakás (58 m2) egy olyan társasház alsó szintjén helyezkedik el, amely igazán közel került a szívemhez. A munkálatokba már a ház építése során bekapcsolódtam, és már akkor megfogott az épület formai kialakítása, pedig akkor még nem is tudhattam, hogy milyen játékosan színes lesz
2005. május 27. péntek 09:34
A most bemutatásra kerülő lakás is bővelkedik látnivalókban. Meleg színek, erőteljes tónusok, különleges festési technikák. Mediterrán színvilág, az összkép mégis inkább a modern és a klasszikus formavilág harmonikus keveréke. A felhasznált anyagok mind kiváló minőségűek és időtállóak.
2005. május 5. csütörtök 10:50
Tíz éve kaptam első komoly lakberendezői megbízásomat, s hozzá mindjárt szabad kezet is a kivitelezéshez. Azóta sok lakás és ház belső kialakítását terveztem meg, de kevés alkalommal élvezhettem úgy megrendelőm feltétlen bizalmát, mint ennél a panel lakásnál.
2004. augusztus 17. kedd 13:46
Érdekes lenne megtudni, mit érezne az építész-tervező, ha az általa tervezett lakóparki kislakásba mindenféle változtatás nélkül kéne beköltöznie. Saját élményeinek
és tapasztalatainak talán pozitív hatása lenne a jövőbeli munkákat illetően, s olyan tervek készülnének a rajzasztalon, amelyek jobban kiállnák a valóság használati próbáját.
2004. augusztus 30. hétfő 15:53
A harmincas években borospincék bújtak meg a felsőörsi öreghegyen, de még a hetvenes években is csupán néhány faház bontotta meg a táj nyugalmát.
A környezet gyönyörű volt, bele is szerettek Bori szülei, és az éppen akkortájt felparcellázott területből meg is vásároltak egy kétszáz négyszögöles, osztott telket.
2005. május 4. szerda 14:50
Borban az igazság. Ezt a latin szólást szerette volna látni megbízóm házi borozója ólomüveges ajtaján. Nem azért, minta olyan nagyivó volna, hiszen értékes borgyűjteményéből inkább kedves vendégeit kínálgatja, hanem mert mindennek szereti megadni a módját. A berendezés időtlenül elegáns, kényelmes, polgári értékrendet megjelenítő legyen! Olyan, amelyik kizár minden ma divatos, holnapra elavuló anyagot, formát.