Sajtótájékoztató a Gerbaud-ban
Az "ÉV LAKBERENDEZŐJE - 2007" pályázat díjátadó ünnepsége
Szakmánk ünnepe, amikor a legjobbakat ország-világnak is megmutathatjuk. Már ötödik alkalommal került sor Az év lakberendezője - 2007 pályázat díjainak átadására.

A sajtótájékoztatót elnökünk, Szentesi Nóra nyitotta meg. Méltatta a pályázók munkáit, továbbá elmondta a sajtó meghívott képviselőinek, hogy a Szövetség számára nagyon fontosak a frissen végzett, referenciával még nem rendelkező lakberendezők is, ezért nekik 2007-ben - első alkalommal - külön pályázatot írtunk ki, megadva a lehetőséget tehetségük, ötletességük, friss, alkotó gondolkodásmódjuk bizonyítására.
Beszélt a 2008-as évi terveinkről, megemlítve, hogy részt fogunk venni többek közt a Lakástrend és Design Kiállításon is, amely mind a szakma, mind az igényes nagyközönség szempontjából az egyik, ha nem a legjelentősebb megmérettetés.
A díjátadó ünnepség moderátora Németh Gábor, a 2006-os év közönségdíjas lakberendezője ezután átadta a szót a szakmai zsűri elnökének. Jóleső érzéssel hallgattuk Dr. Bálint Imre Ybl-díjas építész értékelését a pályaművekről.
Bálint Imre szólt arról is, hogy a belső téri vizuális kultúra összeköthető a Gerbaud-val, hiszem az ottani enteriőr, és a felsőfokú kulináris élmények összeköthetők, mindkettő igényességet, az igényességre való törekvést jelképezi, és éppen ezért méltó helye az díjátadás helyszínének. Az Év Lakberendezője díj lényege, hogy megmutassa mindenki a szakmában elért eredményeit, a már létrehozott értékeket, melyek követésre méltóak.
Ezután ismertette a szakmai zsűri további két tagjával: Görgényi Judit okleveles belsőépítésszel és dr. Slézia József művészettörténésszel, aki a Designtrend főszerkesztője is - közös döntésüket.
Minden pályázó – díjazástól függetlenül - írásos értékelést is kapott, ami nagy kincs, egyben tanulságos, mert kiderül belőle, hogy a szakértő szemek miben látják a pályázó erősségeit és mit javasolnak neki a továbbfejlődés érdekében.
Az év lakberendezője cím büszke tulajdonosa 2007-ben Krebsz Zsuzsanna lett, aki pályázatával már második alkalommal nyerte el ezt a rangos díjat.
Az év pályakezdő lakberendezője Martin Orsolya lett, új pályázatunk legelső díjazottja, akinek tehetségét a szakmai zsűri nagyra értékelte.
Mindannyiunk számára ugyanilyen fontossággal bír a közönség véleménye, hiszen ők azok, akik megbíznak bennünk, ránk bízzák lakásukat, házukat, életük egy szeletét.
A pályázatokat eredetiben is megnézhették a 3F Stúdióban, akiknek erre nem volt lehetőségük, azok Interneten szavazhattak a nekik legjobban tetsző pályaművekre.
Az év közönségdíjas lakberendezője 2007-ben Deák Marcsi lett.
Az év közönségdíjas pályakezdő lakberendezője 2007-ben Török Bernadett lett.
Büszkék vagyunk rájuk, ők a zászlóvivőink, példát mutatnak minden kezdő és gyakorló lakberendező számára, hogy törekedjen a legjobbra, és ezt mutassa meg a társainak, ezzel is erősítve a lakberendezés, a lakberendezők és természetesen a Szövetség presztizsét.
Szeretettel gratulálunk minden pályázónak, további sikeres munkát kívánunk nekik!
ZÉ




