Az "Év Lakberendezője - 2005" pályázat
Eredményhirdetés

2005. november 25.-én átadásra került az Év Lakberendezője címért kiírt pályázat díja. A "10 éves a LOSZ" eseménysorozat első napjának estéjén, ünnepélyes keretek között Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara elnöke adta át a 2005.-ös Év lakberendezőjének a díjat.

A sok igényes, tartalmas pályamunka láttán nem lehetett könnyű a zsűrinek meghozni döntését. Ezeket a tablókat korábban a Musterring Stúdióban, ezen a napon pedig a Material Centerben tekinthették meg az érdeklődők.

Bálint Imre kedves, tanulságos szavai kíséretében adta át az elismerő díjat. A szigorú, pontozásos értékelés eredményeként a zsűri 2005-ben az Év Lakberendezője díjat Budai Ildikónak ítélte oda.

Az LOSZ internetes portálján bemutatott pályamunkákra, illetve a Musterring Stúdióban kiállított tablókra a közönség szavazatait is várta a zsűri, melynek 2005.november 25.-én összesített eredményeként 2005-ben a közönségdíjas Év lakberendezője szintén Budai Ildikó lett.



Nagyon sok szeretettel gratulálunk Ildikónak!
További sok szép alkotómunkát kívánunk neki!