LOSZ Vándorkiállítás 2006 - Vác
Beszámoló

Nagy bizonytalanságok előzték meg ezt a rendezvényt. Egy hónappal a meghirdetett megnyitó előtt még nem volt helyszín. Az egyiket visszamondták, a másik meg nem készült el.

A problémák abból adódtak, hogy az évek óta tartó főtér átalakítás csúszott egy kicsit. Egészen pontosan három hónapot. Szerencsére az enteriőr részletekhez megálmodott " kellékek" biztosak voltak, csak kevesebb kellett belőlük a kisebb tér miatt. Ahogy azonban ez lenni szokott, végül összeállt minden a tablók fogadására. Köszönettel tartozom, a helyszínt biztosító Kúria épület tulajdonosainak! Nagy lelkesedésük és teherbírásuk nem ismer akadályokat. Az általuk fenntartott és régi pompályába felújított épületben a képtár mellett bormúzeumot és csokizót is kialakítottak. Az ide látogatók az esztétikai, lelki feltöltődés mellett a kulináris élvezeteknek is hódolhatnak. A LOSZ és általam szervezett kiállításon szerencsére szép számban megjelent vendégek valószínűleg igazolhatják állításomat!
Köszönet az odalátogató kedves vendégeknek!

(A kiállítás nov. 12-ig tekinthető meg.)

Hámoryné Augusztin Tünde