A Stílus 2007 Lakberendezési kiállításról

Idén második alkalommal rendezte meg az Erika Enteriör Kft április 27-30 között a Stílus Lakberendezési kiállítást. A tavalyi, első rendezvény sikerén felbuzdulva az ITC-ben immár két szinten mutatkozhattak be a városban alkotó lakberendezők, és a lakásépítéshez, berendezéshez kapcsolódó cégek.

A kiállítás megnyitóján köszönthettük Orosz Lajost,

Miskolc mjv. alpolgármesterét, aki a többségében nőnemű és szakértő vendégek között is feltalálva magát, régi, gyermekkori emlékeit osztotta meg a jelenlevőkkel, felhívva a figyelmet, hogy bármilyen fontos az otthon berendezése, az igazi melegséghez a nő, családanya egyénisége , személyisége járul hozzá igazán.

A Lakberendezők Országos Szövetsége képviseletében Muzslay Annamária elnökségi tag szólt néhány szót a szervezetről, annak 10 éves múltjáról, és a fejlődés további lépcsőjeként a régiós szervezetek megalakulását hangsúlyozta, melynek egyik központja éppen Miskolc lehetne. Ennek érdekében a helyi lakberendezők összefogását kérte.

Szokatlan párosítás, hogy nemcsak a kiállításokon megszokott árubemutató várja a látogatókat, hanem a lakberendezők révén egy-egy ízlésesen és kellemesen megkomponált enteriör látványában is gyönyörködhetnek.

Aki a lakásépítéséhez-felújításához keresett partnereket, az teljes termékválasztékkal találkozott, mert a festéktől, burkolóktól kezdve a különböző helyiségek berendezésein át /konyha, fürdőszoba, nappali bútorok/ a kiegészítőkig /lakástextil, világítás, kandallók, képek/ megismerkedhetett a legújabb kínálattal, illetve a vásár ideje alatt akciós árakkal kedveskedtek a kiállítók az érdeklődőknek.

Úgy tűnik, a városnak szüksége van egy ilyen tematikus kiállításra, mert a látogatók kedvezően fogadták, hogy egy helyen ismerhetik meg a teljes kínálatot, és ezt kihasználva gyakori volt a helyszíni rendelés, vásárlás.

És ami a kiállítás igazi célja, hogy a városban elterjessze egy magasabb szintű lakáskultúra kialakulását, hogy az otthonteremtés ne csak pillanatnyi döntéseken, illetve az épp megismert cég kínálatán alapuljon, nos, ezért adtunk teret a lakberendezők bemutatkozásának.

A lakberendezés még mindig kissé idegen terület a lakosság számára, de a tavalyi kiállítás óta az ott bemutatkozó szakemberek folyamatosan kapnak megrendeléseket. Ezek szerint egyre többen felismerik, hogy mennyivel kedvezőbb, ha nem saját maguk rohangálnak boltról boltra, idegeskednek a szakemberek és a határidők miatt, bosszankodnak, ha a megvalósítás végén kiderül, hogy valamit kihagytak a berendezés során, és szörnyülködnek, hogy mennyivel többet költöttek, mint szánták, hanem egy előre megtervezett, költségvetéssel alátámasztott, ízléses és minden újdonságot felmutató, a megrendelővel közösen megálmodott tér berendezését levezényli a szakember, és a megrendelőnek már csak a kész lakás kulcsainak átvétele a „dolga”.

Ehhez csináltak kedvet a szakemberek, megmutatva, hogy a lakás bármely helyiségét át lehet komponálni, akár modern, akár klasszikus, vagy eklektikus, de mégis kellemes összhangot sugárzó stílusban. Olyan ötleteket villantottak fel, amelyek bármely otthont különlegessé, egyedivé tehetnek. Ehhez részben miskolci, részben fővárosi cégek termékeit használták fel.

Aki nem jutott el a kiállításra, de szeretne képet kapni róla, az látogasson el a stilus.co.hu honlapra, amennyiben a rendezvény katalógusára van szüksége, amelyben az összes kiállító címe, elérhetősége szerepel, mert esetleg a későbbiekben tervezi lakása építését, felújítását, hozzájuthat az Erika Enteriör Kft üzletében /Miskolc, Kazinczy u.4.. 357-257/.