LOSZ küldetés/hitvallás
A magyar lakberendezők országos szövetségének (LOSZ) célja, hogy egybetömörítse a hazai lakberendezőket, képezze és tovább képezze a szakmai ismeretüket, a célból, hogy mindannyian a szakmai szempontok maximális szemelőtt tartásával, a lehető legjobb minőségben szolgálhassuk megbízóink érdekeit, mindezt esztétikus és maradandó design-élményt adó módon tehessük.
A LOSZ a legnagyobb vizuális kultúrával foglalkozó hazai szakembereket tömörítő szervezet. Jelenleg 267 tervező, 44 pártoló és 9 hallgatói tagunk van, emellett 49, céges és 16 céges pártoló tagunk van.
A Lakberendezők Országos Szövetségét (LOSZ) 1995-ben néhány elkötelezett lakberendező és belsőépítész, szakmai lap, valamint gyártó és forgalmazó cég hozta létre azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a lakás- és a munkahelyi környezet-tervezés területén működő szakemberek tevékenységét koordinálja, munkájukat segítse. A Szövetség az 1996 márciusában megtartott első közgyűléssel indította el az érdemi munkát.
A LOSZ kezdetektől fogva kiemelt feladatának tekinti egy magasabb színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítését, ezért pártolja azokat a vállalatokat és vállalkozókat, amelyek, illetve akik színvonalas termékeikkel iránymutatók lehetnek ezen a téren.
Adattárunk gyártói és forgalmazói információkkal segíti a tervező tagok munkáját, az előbbiek számára pedig lakberendezők és belsőépítészek elérhetőségét közvetíti a rendszer. Internetes portálunk segítségével megismerheti tagjainkat, és közvetlen kapcsolatba léphet velük.




